Elfelejtett azonosító

Kezdőlap

Keresés az oldalon

Csapod képviselő testülete

Csapod

Weboldal

Csapod környéke már az őskorban is lakott volt, ezt bizonyítják az 1878-ban előkerült bronzkori leletek.

Csapod (Chapud) neve 1257-ben szerepel először oklevélben. Ezen időpont előtt keletkezett iratok a tatárdúlás idején a székesfehérvári székesegyház sekrestyéjében levő levéltár leégésekor megsemmisültek. Feltételezhető, hogy az oklevél keletkezése előtti időkben már létező település a \\\"kapuvári gyepü\\\" egyik láncszeme. Lakói besenyők, avarok és a honfoglaló magyarok leszármazottai.

Az első oklevelekben így 1257-ben még mint a trium villárium, 1284-ben mint a Keeth Chalád egyike. 1309-ben Chapudchallád és végül 1325-ben Chapud lett.

1257-ig a tőle nyugatra fekvő Szolgagyőrhöz, mint királyi várbirtokhoz tartozott. Az első fennmaradt oklevélben IV. Béla király a szolgagyőri várbirtok egyik részét, így Chapudot is Simon Bertand spanyol grófnak adományozza Frigyes osztrák császár ellen viselt hadjáratáért. 1280 körül egy évszám nélküli oklevél IV. László király idejében megerősíti Bertalan adományát, melyet vejének Osl-nak tett. 132-ben az Osl nemzettség Ostffy ága kapta hozományként a Keeth családdal Chapudchaládot.

1380 körül a Kanizsai családé lett a birtok.

1514. november 4.-én Kanizsai János soproni főkapitány zálogba adja a Rozgonyiaknak a kapuvári és a sárvári várakhoz tartozó falvakat.

1535 jelentős fordulat a település életében. A hatalmas főúr, Nádasdy Tamás oltárhoz vezeti Kanizsai Orsikát, így a birtok örökösödés útján a Nádasdyakra szállt.

A Nádasdyak valószínű, hogy a ciráki út mentén egy nagy kastélyt építettek, mely az idők folyamán elpusztult. A \\\"kastélyárok\\\" elnevezés innen ered.

A jobbágyoknak a Nádasdyak alatt lutheránusokká - evangélikusokká kellett válniuk.

1594-ben a török, Győr eleste után megszállta és elpusztította a Rábaközt, így Csapodot is. Lakossága elpusztult vagy elmenekült. A XVII. században horvátokat és olaszokat is telepítettek a faluba.

1681-ben Esterházy Pál gróf szerzi meg a birtokot és így az Esterházyak 1945-ig az oroszok bevonulásáig a falu földesurai.

A településnek 600 lakosa van, a telefon, a vezetékes víz és a gáz biztosított. A község templomát 1794-ben újraépítették. Maga a község eszményi környezetben helyezkedik el, erdővonulatok övezik. Az erdők biztosítják a jó levegőt, valamint a lehetőséget az erdei sétákra. A turistáknak és a pihenni vágyóknak felüdülést jelent a környezet. A településen található négy, építészeti szempontból védett ház. A plébánia épületében tájház működik. Fejlődésnek indult a falusi turizmus, a környezet csalogatja a természetet kedvelőket. Az erdő mellett, nyugodt környezetben a Csalogány tábor várja a nyaralni vágyókat.

A település vezetősége mindent megtesz annak érdekében, hogy otthonos legyen a település.
Adatvédelmi elvek | Moderálási elvek | Rendszerismertető | Impresszum | Kapcsolat | Created by Art Legion
Page load time: 0.921111 | Megtekintett oldalak száma: 71